Amikor az utcán sétálva meghallunk egy férfit ingerülten kiabálni, azt gondolhatjuk róla, hogy agresszív ember. Amikor a metrón utazva egy ismerősünk nem köszön nekünk, azt feltételezhetjük, hogy udvariatlan. A mindennapi életünk során ritkán állunk meg elemezni egy adott viselkedés háttérindokát, főleg, ha olyan emberről van szó, akivel várhatóan soha többet nem fogunk találkozni. Előfordulhat azonban, hogy az utcán hallott ember valójában nyugodt természetű, de éppen defektet kapott és késésben van egy fontos találkozóról; valamint a metrón utazó ismerősünk otthon felejtette a szemüvegét, és nem is látott minket.

Az emberek általában hajlamosak az általuk megfigyelt viselkedésformák alapján mások belső tulajdonságaira következtetni, gyakran még akkor is, amikor valószínűsíthető, hogy a személy viselkedését külső tényezők befolyásolták – ezt nevezzük megfelelési következtetésnek. A megfeleltetési torzítás (másnéven alapvető attribúciós hiba) pedig az embereknek ezen tendenciáját magyarázza.

A megfeleltetési torzítás elméletéhez kötődik az a szociálpszichológiai vizsgálat, amikor a résztvevőknek Fidel Castro kubai diktátor rezsimjéről kellett olvasni a vezető tetteit dicsérő, illetve azt bíráló dolgozatokat. A vizsgálati személyek egy részének azt mondták, hogy a dolgozat írói saját gondolataikat vetették papírra, míg a csoport többi tagjával azt közölték,hogy kényszerből kellett éltetniük a vezetőt. A vizsgálat meglepő eredményeket hozott: a  résztvevők két csoportjának a megítélését nem befolyásolta a tény,hogy a dolgozat írói közül voltak olyanok, akiket kényszerítettek arra,hogy azt írják amit; az olvasók abban hittek,hogy ezeknek az embereknek a valós gondolatait tükrözik az esszék, tehát nem jogos megfeleltetési következtetésre jutottak.

források:

Smith, E. R., & Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó

Jones, E. E., & Harris, V. A. (1967). The attribution of attitudes. Journal of Experimental Social Psychology, 3, 1-24.